Lehetséges még politikamentes közösségi média?

Egy választási kampány ma elképzelhetetlen Facebook, TikTok, Instagram, YouTube vagy más nagy közösségi felület nélkül, miközben emberek milliói továbbra sem azért nyitják meg ezeket az alkalmazásokat, mert közéleti vitákban szeretnének részt venni. Ez az ellentmondás jóval nagyobb annál, mint hogy valakit érdekel-e a politika. A Pew Research Center amerikai felmérése szerint az Instagram-felhasználók mindössze 26 százaléka nevezte a politika és a politikai ügyek követését az alkalmazás használatának egyik okaként, miközben 86 százalék a szórakozást, 83 százalék pedig a barátokkal és családtagokkal való kapcsolattartást említette. Ennek ellenére 36 százalék azt mondta, hogy legalább valamennyi politikai tartalommal találkozik a platformon. Más felületeken még látványosabb a különbség: egy szintén 2024-es Pew-kutatásban a Facebook használóinak 52, a TikTok közönségének 45 százaléka számolt be legalább némi politikai tartalomról. Vagyis ahhoz, hogy valaki politikával találkozzon, már régen nem szükséges politikát keresnie. Elég megnyitnia a telefonját. És innen kezd igazán bonyolulttá válni az a látszólag egyszerű kívánság, hogy „én csak politikamentes közösségi médiát szeretnék”.

Először azt kellene eldöntenünk, mi számít politikának

Egy párt kampányvideója nyilvánvaló eset. Egy miniszter beszéde szintén. Egy választási közvélemény-kutatás, parlamenti vita vagy politikusi interjú besorolása sem különösebben nehéz. De mi történik egy lakhatási válságról szóló videóval? Egy tanár posztjával az oktatás helyzetéről? Egy tartalomgyártó bejegyzésével az abortuszról? Egy gazda videójával az uniós támogatásokról? Egy mémmel a benzin áráról? Egy klímaváltozásról szóló bejegyzéssel? Egy háborúról készült helyszíni felvétellel? Egy Pride-ról szóló videóval? Egy humorista poénjával egy miniszterről? Egy híroldal gazdasági elemzésével? Egy vállalkozó bejegyzésével az adókról? A közösségi platformok számára azért különösen nehéz a politikai tartalom csökkentése, mert a politika nem olyan műfaj, mint a főzés, az autós videó vagy a futball. Nem egyszerű témakategória, amely köré egyértelmű kerítést lehet húzni. A politika beleszövődik olyan kérdésekbe, amelyek önmagukban nem feltétlenül politikai tartalomként születnek.

Egy mondat attól is politikai lehet, hogy mikor hangzik el

Vegyünk egy egyszerű példát. „Túl magasak a lakásárak.” Ez lehet személyes tapasztalat, gazdasági megállapítás, ingatlanpiaci elemzés vagy politikai kritika. Ha valaki hozzáteszi, hogy ezért egy konkrét kormány döntései felelősek, a besorolás egyszerűbbé válik, de a közösségi médiában a határ ritkán ennyire tiszta. Egy videó készítője beszélhet a saját életéről úgy, hogy közben olyan társadalmi problémát érint, amelyről éppen választási kampány zajlik. Az algoritmusnak viszont döntenie kell. Politikai? Nem politikai? Ajánlható annak, aki kevesebb közéleti tartalmat szeretne? Mi történjen akkor, ha a videó első fele egy család hétköznapi története, a második pedig a családtámogatási rendszer kritikája? Ez nem pusztán moderációs probléma. Definíciós probléma.

A politika definíciója szükségszerűen túl széles vagy túl szűk lesz

Ha csak a pártokkal, választásokkal és politikusokkal közvetlenül foglalkozó bejegyzéseket soroljuk ide, akkor rengeteg nyilvánvalóan közéleti tartalom átcsúszik a szűrőn. Ha viszont ide vesszük a törvényeket, társadalmi ügyeket, gazdaságpolitikát, klímát, migrációt, oktatást, egészségügyet, identitáspolitikai kérdéseket, munkajogot, háborút, emberi jogokat és minden ezekhez kapcsolódó témát, akkor a kategória hirtelen a nyilvános beszéd jelentős részét lefedi. A Meta 2024-es politikaitartalom-szabályozása jól megmutatta ezt a nehézséget. A vállalat akkor azt közölte, hogy az Instagram és a Threads ajánlási felületein nem kíván proaktívan politikai tartalmakat ajánlani olyan fiókokból, amelyeket a felhasználó nem követ, miközben a kategóriába potenciálisan a törvényekkel, választásokkal és társadalmi kérdésekkel kapcsolatos bejegyzések is bekerülhettek. A „kevesebb politika” tehát már a meghatározás pillanatában értékválasztássá válik. Valakinek meg kell mondania, mi politika. És ezzel máris politikai jelentőségű döntést hozott.

A platformok mégis megpróbálták lejjebb tekerni

Ennek komoly felhasználói oka volt. A politikai tartalom intenzív reakciókat képes kiváltani, a közösségi médiában pedig éppen a reakció az egyik legértékesebb jelzés. Egy dühöt, félelmet, felháborodást vagy erős azonosulást kiváltó bejegyzés könnyen sok kommentet és megosztást gyűjthet, ezért az elköteleződésre épülő ajánlórendszer akkor is felerősítheti, ha a felhasználó valójában nem szeretné, hogy a teljes feedje hasonló tartalommá változzon. A kattintás ugyanis nem feltétlenül jelent elégedettséget. A komment sem. Még az sem biztos, hogy azért néztünk végig egy videót, mert szerettük. Lehetséges, hogy egyszerűen feldühített. Az algoritmus számára ezeknek az emberi motivációknak a szétválasztása jóval nehezebb, mint megszámolni, hogy történt-e interakció. A Meta saját közlése szerint 2021-től azért kezdte csökkenteni a civil és politikai tartalmak mennyiségét, mert felhasználói visszajelzések alapján az emberek kevesebbet szerettek volna látni belőlük. A vállalat később maga is úgy jellemezte ezt a megközelítést, hogy túlságosan durva eszköznek bizonyult. Ez azért érdekes, mert megmutatja a probléma másik oldalát. A politika visszaszorítása sem feltétlenül teszi jobbá a közösségi médiát.

Mi történik, ha az algoritmus túl jól kiszűri a közéletet?

Elsőre talán semmi különös. Több macska. Több recept. Több utazás. Több sport. Több humor. Kevesebb veszekedés. Csakhogy a közösségi média nem kizárólag szórakoztatóipari termék, még akkor sem, ha sokan elsősorban annak használják. Olyan nyilvánosság is, ahol társadalmi problémák válhatnak láthatóvá, helyi ügyek kaphatnak országos figyelmet, politikusok közvetlenül kommunikálhatnak választókkal, civilek szerveződhetnek, újságírók terjeszthetik munkájukat, és olyan emberek szólalhatnak meg, akik hagyományos médiacsatornákhoz soha nem férnének hozzá. Ha egy algoritmus tudatosan visszaszorítja a politikai tartalmat, nem kizárólag a pártpropagandát csökkenti. Hatással lehet mindezek láthatóságára is. A politikamentes feed ezért könnyen steril feed lehet. Kellemesebb, de kevésbé alkalmas arra, hogy megmutassa, mi történik körülöttünk.

A Meta próbálkozása különösen tanulságos, mert végül irányt váltott

2025 januárjában a vállalat bejelentette, hogy fokozatosan ismét több politikai és civil tartalmat enged vissza a Facebook, az Instagram és a Threads személyre szabott ajánlásaiba. A korábbi általánosabb visszaszorítás helyett olyan modellt kezdett alkalmazni, amelyben a rendszer explicit és implicit jelekből – például kedvelésekből vagy megtekintésekből – próbálja megállapítani, ki szeretne több ilyen bejegyzést látni. Ez tulajdonképpen kompromisszum. Nem azt mondja, hogy a politika jó. Nem azt, hogy rossz. Hanem azt, hogy személyre kell szabni. Csakhogy ezzel visszatérünk ahhoz a rendszerhez, amely a problémát részben létrehozta: az algoritmusnak kell kitalálnia, mit akarunk.

A felhasználói választás sokkal korlátozottabb, mint amilyennek látszik

A közösségi platformok rendszeresen hangsúlyozzák, hogy személyre szabhatjuk a felületet. Követhetünk. Kikövethetünk. Letilthatunk. Jelezhetjük, hogy valami nem érdekel. Választhatunk témákat. Elrejthetünk bejegyzéseket. Bizonyos helyeken külön feedeket állíthatunk össze. A TikTok például részletesen leírja, hogy a For You ajánlórendszere korábbi interakciókból, érdeklődési mintákból és más jelekből próbálja megjósolni, milyen tartalmakat szeretnénk látni, miközben eszközöket biztosít a feed alakítására. A Threads pedig már egyéni feedek létrehozását és alapértelmezetté tételét is lehetővé tette, ami jóval közvetlenebb kontrollt adhat annál, mint amikor kizárólag a központi ajánlórendszer dönt. Mindez valódi választási lehetőség. Csak nem teljes.

A platform felépítését ugyanis nem mi választjuk

Nem mi döntjük el, milyen jelzéseket vesz figyelembe az ajánlórendszer. Nem tudjuk pontosan, milyen súllyal értékeli őket. Nem mi határozzuk meg, mit tekint politikai tartalomnak. Nem látjuk az összes olyan bejegyzést, amelyet megmutathatott volna, de nem mutatott meg. Nem tudjuk összehasonlítani a saját feedünket azzal a feedünkkel, amely egy másik rangsorolási modellben létezne. És általában nincs lehetőségünk arra sem, hogy azt mondjuk: „Kérem ugyanennek a platformnak a teljesen algoritmusmentes változatát, ahol semmilyen központi rendszer nem választ helyettem.” Bizonyos felületek kínálnak követési vagy kronologikus nézetet, ami jelentősen növeli az autonómiát, de még ott is egy platform által kialakított környezetben mozgunk. A választásunk tehát gyakran nem az, hogy szeretnénk-e algoritmikus közvetítőt. Hanem az, hogy milyen mértékben szeretnénk beleszólni annak működésébe.

Ráadásul mi magunk tanítjuk meg a rendszert arra, hogy politikát mutasson nekünk

Ez talán a közösségi média egyik legkegyetlenebbül pontos mechanizmusa. Valaki meglát egy felháborító politikai videót. Nem érdekli a politika. De a videó annyira bosszantja, hogy végignézi. Megnyitja a kommenteket. Elolvas húszat. Válaszol egyre. Megnézi a készítő profilját. Átküldi egy barátjának azzal, hogy „nézd már, milyen hülyeséget beszél”. Emberi nyelven mindez jelentheti azt: „Utálom ezt.” Adatnyelven azonban egy sor rendkívül erős interakció történt. Hosszú megtekintés. Kommentmegnyitás. Hozzászólás. Profilmegtekintés. Megosztás. Az algoritmusnak valahogyan meg kell értenie, hogy ez nem feltétlenül érdeklődés volt. Hanem ellenérdeklődés. Csakhogy a figyelem mindkét esetben valódi.

A dühös felhasználó ugyanúgy jelen lévő felhasználó

Ez az a pont, ahol a platform üzleti érdeke és az ember szubjektív élménye könnyen eltérhet. A felhasználó úgy érezheti, hogy a feedje elviselhetetlenül politikussá vált. A rendszer közben azt látja, hogy hosszabb ideig használja az alkalmazást. Többet kommentel. Több bejegyzést nyit meg. Gyakrabban tér vissza. A probléma természetesen nem oldható meg annyival, hogy „az algoritmusok direkt feldühítenek bennünket”, mert a modern ajánlórendszerek jóval összetettebbek, és a platformok kifejezetten próbálnak olyan jeleket is használni, amelyek túlmutatnak a nyers engagementen. A Meta például már 2023-ban arról írt, hogy a politikai tartalom rangsorolásánál egyre inkább felhasználói felmérésekből származó jelzéseknek is súlyt ad annak megértésére, mi informatív, értékes vagy az ember idejére érdemes. Az alapvető konfliktus ettől még megmarad. A figyelmünk mérhető. Az elégedettségünk sokkal nehezebben.

A politikamentesség ráadásul nem egyformán fontos mindenkinek

Ez könnyen elveszik a vitában. Van, aki kifejezetten közéleti információért használ közösségi médiát. Van, aki választási kampány idején szeretne többet látni belőle. Van, aki kizárólag helyi ügyeket követ. Van, aki politikusokat nem akar látni, társadalmi témákat viszont igen. Van, aki híreket szeretne, véleményeket nem. Van, aki politikai humort kedvel, pártkommunikációt viszont nem. És van, aki tényleg semmit sem szeretne ebből. A Pew 2024-es amerikai kutatása látványosan megmutatta, mennyire eltérő politikai környezetet jelentenek az egyes platformok. Az X felhasználóinak 74 százaléka mondta, hogy legalább valamennyi politikai tartalommal találkozik, Facebookon 52, TikTokon 45, Instagramon pedig 36 százalék volt ez az arány. Ugyanakkor az emberek jóval ritkábban posztoltak maguk politikáról, mint ahányszor találkoztak vele. Vagyis a politikai tartalom mennyisége nem egyszerűen a közönség közvetlen igényének tükre. A terjesztési rendszer is alakítja.

És itt jelenik meg a platformok valódi hatalma

Egy közösségi oldalnak nem kell törölnie egyetlen politikai bejegyzést sem ahhoz, hogy jelentősen befolyásolja a politikai nyilvánosságot. Elég megváltoztatnia az ajánlást. Ez alapvető különbség. A moderáció azt mondja: „Ez a tartalom maradhat vagy nem maradhat.” A rangsorolás viszont azt: „Ez a tartalom maradhat, csak kevesebben fogják látni.” A két döntés felhasználói szempontból hasonló eredményt is hozhat, miközben egészen más szabályozási és társadalmi kérdéseket vet fel. Egy politikus továbbra is posztolhat. Egy híroldal továbbra is publikálhat. Egy civil szervezet továbbra is megszólalhat. Ha azonban a rendszer kevésbé ajánlja ezeket a tartalmakat olyan embereknek, akik még nem követik őket, a potenciális közönség drasztikusan megváltozhat. A modern nyilvánosságban nemcsak a beszéd joga számít, hanem az ajánlhatóság is.

Az ajánlhatóság pedig magáncégek szabályrendszerében dől el

Ez teszi különösen kényessé a helyzetet. A Facebook, Instagram, TikTok vagy YouTube nem állami közterület, hanem vállalati tulajdonban lévő szolgáltatás, amely saját termékszabályok, jogszabályok, biztonsági követelmények és üzleti célok között működik. Mégis olyan méretű közönséget koncentrál, amely korábban csak országos televíziókhoz és nagy médiavállalatokhoz volt hasonlítható. A TikTok például tiltja a fizetett politikai promóciót és a politikai hirdetéseket, miközben az organikus közéleti diskurzust engedi, bizonyos választási félretájékoztatást pedig kizárhat a For You ajánlásokból vagy eltávolíthat. Ez teljesen védhető platformpolitika. De politika a politikáról. Valakinek meg kellett határoznia, hogy a fizetett politikai kommunikáció nem kívánatos, az organikus viszont bizonyos feltételekkel igen. A semlegesség itt már nem igazán létező állapot.

Mert a politikamentesség maga is döntés

Képzeljünk el egy közösségi platformot, amely holnaptól kijelenti: „Nálunk nincs politika.” Első hallásra semlegesnek tűnik. Csakhogy azonnal döntéseket kellene hoznia. Megjelenhet-e egy háborús menekült beszámolója? Egy szakszervezet tüntetése? Egy vállalkozó kritikája az adórendszerről? Egy nő története az abortuszszabályozásról? Egy meleg pár videója, ha az adott országban éppen politikai vita zajlik a jogaikról? Egy palesztin vagy izraeli civil helyszíni felvétele? Egy gazda tiltakozása? Egy tanár panasza az iskolájáról? Ha igen, a platform már nem politikamentes. Ha nem, akkor a politikamentesség nevében társadalmi ügyeket távolít el. Ez pedig önmagában politikai következményekkel jár.

A „nem beszélünk róla” soha nem teljesen semleges állapot

Bizonyos helyzetekben a hallgatás ugyanúgy alakítja a nyilvánosságot, mint a megszólalás. Ha egy platform egy választás előtt visszaszorít minden közéleti tartalmat, az nem feltétlenül kedvez egy konkrét pártnak, de megváltoztatja azt a környezetet, amelyben a választók információhoz jutnak. Ha a társadalmi problémákról szóló posztok kevésbé terjednek, azok a problémák kevésbé láthatóvá válhatnak. Ha viszont korlátozás nélkül hagyjuk működni az ajánlórendszereket, a polarizáló, indulatos politikai kommunikáció túlságosan nagy teret kaphat. Nincs olyan kapcsoló, amelynek egyik állása „politikai beavatkozás”, a másik pedig „semlegesség”. Mindkét állásnak következménye van.

Talán rosszul tesszük fel a kérdést

A politikamentes közösségi média valószínűleg lehetséges kis, tematikus közösségekben. Egy zárt horgászcsoport. Egy játékklán Discord-szervere. Egy fotómegosztó közösség. Egy sportegyesület fóruma. Egy szűken meghatározott hobbi köré szerveződő felület. Ezekben közösségi szabállyal viszonylag könnyen kimondható, hogy pártpolitikai vitáknak nincs helyük, mert maga a közösség célja eleve máshol található. Egy több százmillió vagy milliárd embert összekötő általános platform esetében azonban egészen más a helyzet. Ott az élet minden területe jelen van. A politika pedig az élet minden területét képes érinteni. A teljes politikamentesség ezért csak úgy lenne elérhető, ha olyan szélesen definiálnánk a tiltott témákat, hogy közben a hétköznapi társadalmi beszélgetések jelentős részét is eltávolítanánk.

A reális cél inkább a politikai autonómia lehet

Nem feltétlenül politikamentes közösségi médiára van szükségünk. Hanem olyanra, ahol valóban eldönthetjük, milyen mértékben akarunk részt venni a politikai nyilvánosságban. Ez sokkal finomabb rendszer lenne annál, mint hogy „több” vagy „kevesebb” politikát kérünk. Lehetne különbséget tenni hírek, pártpolitika, választások, geopolitika, helyi közélet és társadalmi ügyek között. Lehetne teljesen kronologikus feedünk. Lehetne valóban kikapcsolható ajánlórendszer. Megmondhatnánk, milyen témákat nem szeretnénk látni. Átláthatóbban láthatnánk, miért került elénk egy politikai bejegyzés. És talán azt is megtudhatnánk, milyen jelzéseinkből következtetett arra a rendszer, hogy érdekel bennünket. Ez nem tüntetné el a politikát. Viszont visszaadna valamennyit abból a döntési jogból, amelyet az algoritmikus feedek fokozatosan átvettek.

A közösségi média ugyanis már nem egyszerűen megmutatja, miről beszélünk

Részben meghatározza azt is, miről fogunk beszélni. Egy téma, amelyet az ajánlórendszer sok ember elé helyez, társadalmi jelentőségre tehet szert. Egy másik, amelyet kevésbé terjeszt, láthatatlanabb maradhat. Egy videó virálissá válhat. Egy ügyből mozgalom lehet. Egy politikus mondata napokig uralhatja a közbeszédet. Egy jelentéktelen konfliktusból országos botrány nőhet. Az algoritmus természetesen nem írja elő, mit gondoljunk ezekről. De jelentős befolyása lehet arra, miről kapunk egyáltalán lehetőséget gondolkodni. Ez sokkal mélyebb hatalom annál, mint hogy milyen sorrendben jelenik meg néhány poszt.

A politika nélküli feed végül talán csak személyes buborék lenne

Elsőre csábító gondolat. Nincsenek kampányok. Nincsenek politikusok. Nincsenek kommentháborúk. Csak barátok, sport, állatok, játékok, receptek, zene, utazás és humor. A probléma az, hogy a barátaink politikáról beszélhetnek. A sport politikai konfliktusba kerülhet. Egy zenész felszólalhat egy ügyben. Egy utazási videó érintheti a háborút. Egy játék körül vita alakulhat ki szabályozásról vagy reprezentációról. Egy humorista politikust parodizálhat. Még egy receptvideó készítője is beszélhet arról, mennyibe kerültek az alapanyagok. A való élet nem osztható fel olyan tiszta kategóriákra, mint egy tartalomkezelő rendszer menüje. A politika éppen azért jelenik meg mindenhol, mert nem különálló hobbi. A közös életünk működéséről szól.

Ezért valószínűleg nem lesz politikamentes közösségi média

Legalábbis nem olyan általános platform, amely egyszerre akarja megmutatni az emberek életét, a híreket, a kultúrát, a társadalmi konfliktusokat, a szórakozást és mindazt, ami éppen történik a világban. Lehet kevesebb politika. Lehet több felhasználói kontroll. Lehetnek tematikus terek. Lehet visszaszorítani a fizetett kampánykommunikációt. Lehet mérsékelni az algoritmikus ajánlásokat. Lehet kronologikus feedet használni. Lehet kikövetni politikusokat. Lehet elrejteni témákat. A politika azonban újra meg fog jelenni, mert nem kizárólag politikusok készítik. Mi készítjük. A saját életünkről beszélve. A Meta néhány év alatt végigpróbálta ennek a dilemmának több változatát: előbb csökkentette a politikai és civil tartalmak súlyát, 2024-ben külön ajánlási korlátozásokat és felhasználói kontrollokat vezetett be, majd 2025-től ismét személyre szabottabban kezdte visszaengedni ezeket a feedekbe. Ez nem feltétlenül következetlenség. Inkább annak bizonyítéka, hogy nincs egyszerű megoldás. Ha túl sok politikát mutatunk, a közösségi tér könnyen állandó kampányfelületté és konfliktuszónává válhat. Ha túl keveset, egy magánvállalat algoritmusa kezdheti meghatározni, mennyi közélet fér bele a nyilvánosságba. Ha mindent a felhasználóra bízunk, akkor olyan vezérlőket kellene adnunk neki, amelyek valódi kontrollt biztosítanak, nem csupán néhány kapcsolót egy olyan ajánlórendszer tetején, amelynek működését továbbra sem látja. Talán ezért nem az a legfontosabb kérdés, hogy lehetséges-e politikamentes közösségi médiát építeni. Hanem az, hogy egy olyan térben, amely egyre nagyobb részben algoritmusokon keresztül mutatja meg nekünk a társadalmat, ki dönthesse el, mennyi politikát látunk belőle. A platform? Az algoritmus? A politikus? Vagy végre valóban mi?